Sokan, köztük néhány tájékozatlan keresztény és muszlim is, azt fogják mondani, hogy a muszlimok és a keresztények ugyanazt az Istent imádják. De mikor hallottál utoljára olyan muszlimról, aki Jézust imádta volna? A legkorábbi idők óta a keresztények, akik inkább elviselhetetlenül szenvedtek, mintsem hogy az Igaz Istenen kívül bárkit is imádjanak, Jézus imádását hirdették. Milyen ironikus, hogy ha inkább meghaltak, mintsem bálványimádást kövessenek el, mégis végig bálványimádást követtek el. Számtalan, a csatában bátor muszlim, akik az idők folyamán harcoltak és haltak meg, mert Mohamed azt mondta, hogy dzsihádot kell folytatniuk a keresztény nemzetek és a „többi” többistenhívők ellen. Milyen ironikus lenne, ha Isten imádásának nevében olyan sokáig küzdöttek volna azért, hogy bezárassák az Isten imádóinak istentiszteleti helyeit.
Sátán biztosan félrevezetett az egyik csoportot. Vagy Jézus az Isten, és a muszlimokat gonoszul félrevezették, így feleslegesen haltak meg a csatában. Vagy pedig Jézus nem az Isten, és a keresztényeket gonoszul félrevezették, így hitükért hiába haltak meg, akár muszlimok keze által is. Egyetértenek azzal, hogy az egyiknek alapvetően tévednie kell?
Ha Isten valóban kinyilatkoztatta volna magát, akár Jézus megőrzött tanításain, akár Mohamed megőrzött tanításain keresztül, hogyan tudna egy objektív ember eldönteni, melyik az igaz? Ez a tanulmány egy megoldást javasol, de először három dolgot el kell ismernem önöknek.
Három beismerés
1) Jézus földi szolgálatának korai szakaszában nem állította magáról, hogy Isten lenne. Képzeljünk el egy ismeretlen tanítót, aki az egyistenhitű zsidók közé lépve ilyen állítást hirdet, bizonyíték és magyarázat nélkül. Nem, csak szolgálatának későbbi szakaszában mondta Jézus valójában, hogy Ő Isten.
2) Nem elég pusztán azt kimutatni, hogy Jézus azt állította magáról, hogy Isten. Ellenkező esetben az emberek ezt a címet sokféleképpen értelmezhetnék. Inkább azt is be kell mutatnunk, hogy Ő Isten volt abban az értelemben, hogy imádatot fogadott el, hogy azt állította, dicsőségében egyenlő az Atya Istennel, és egy volt az Atya Istennel, szemben egy különálló vagy alacsonyabb rangú istennel.
3) Mivel a legtöbb muszlim megkérdőjelezi az evangéliumokban szereplő Jézus-idézetek megbízhatóságát, fontos, hogy „megdönthetetlen” érvelést építsünk fel Jézus korai követőinek megerősítő tanúvallomásai, sőt még a nem keresztények keresztényekről szóló kijelentései alapján is.
A János 1:1 nagyon egyszerűen kimondja, hogy Jézus az Isten Igéje, és Jézus Isten. De nézzük meg, mit mondott maga Jézus.
Jézus saját szavai arról, hogy Ő Isten
Jézus maga mondta János 8:58-ban, hogy ő Isten. Jézus így válaszolt: „Mielőtt Ábrahám született, én vagyok!” Az „Én vagyok” kifejezés Isten isteni neve volt, amelyet számtalan alkalommal használtak az Ószövetségben. Ezt a héber „YHWH” szót Isten „személyes nevének” magyarázzák a 2Mózes 3:14–15, 20:5; Ézsaiás 42:8; 44:6 versekben; ez Isten személyes neve a muszlimok számára elveszett. A zsidók vagy helyesen értették Jézus szavait, amikor köveket ragadtak, hogy megkövezzék Őt, vagy pedig félreértették azokat. Jézus mondhatta volna: „Itt tévedés van, félreértetek engem. Nem állítom, hogy Isten vagyok, ahogyan ti mondjátok.” Azonban nincs feljegyzés arról, hogy Jézus valaha is azt mondta volna, hogy tévedés történt. Éppen ellenkezőleg, vannak feljegyzéseink az apostolokról, valamint tanítványaikról, akik megismételték, hogy Jézus Isten.
A zsidók közvetlenül reagáltak Jézus kijelentésére a János 10:33-ban: „– Nem valami jó cselekedetért kövezünk meg téged – felelték –, hanem istenkáromlásért, mert te, aki csupán ember vagy, Istenné nyilvánítod magad.”
Jézus így válaszolt nekik:
1) Mivel a Szentírás a Zsoltárok 82:6–7-ben nem isteni lényeket is „isteneknek” nevez, mennyivel illendőbb az, hogy azt, akit egyedülálló módon Isten Fiaként különböztettek meg, Istennek nevezzünk.
2) Még ha nem is hisztek pusztán Jézus szavainak, legalább vegyétek figyelembe a csodákat, hogy megértsétek: az Atya Jézusban van, és Jézus az Atyában van.
Más alkalmakkor az írástudók és a farizeusok meg akarták kövezni Jézust, mert azt állította, hogy Ő Isten. Képzeljétek el, hogy egy istenfélő embert többször is olyan gonosz bűncselekménnyel vádolnak, amelyet nem követett el. Képzeljétek el, hogy néha alig sikerül megmenekülnie, de minden egyes alkalommal soha nem tagadta, hogy elkövette a bűncselekményt. El tudjátok ezt képzelni? – Én nem. Pedig néhány kritikus szerint pontosan ezt tette Jézus az istenkáromlás bűnében, amikor azt állította, hogy Ő Isten.
Negatív megerősítés: Jézus így szólt a farizeusokhoz: „Ha nem hiszitek, hogy én vagyok az, bűneitekben fogtok meghalni.” János 8:24b.
Tamás pozitív kijelentése: Tamás, a tanítvány, Jézust Istennek nevezte János 20:28-ban. Tamás még ennél is tovább ment. János20:28 valójában azt mondja, hogy Tamás így szólt Jézushoz: „Uram és Istenem!” Jézus így válaszolt Tamásnak: „Mert láttál engem, hittél; boldogok azok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jézusban nincs a legcsekélyebb utalás sem Tamás megfeddésére. Valójában az egyetlen, ami akár csak távolról is negatívnak tűnik Jézus szavaiban, az az, hogy azok, akik nem látták Jézust személyesen, és mégis hisznek (ebben Jézusban), boldogabbak azoknál, akik látták Jézust, és mégis hisznek ebben. Most tehát vagy
a) Tamás tévedett, és bűnt követett el azzal, hogy Jézust Istennek nevezte, és talán Jézus is bűnt követett el azzal, hogy ezt elfogadta, és nem feddte meg Tamást, vagy
b) Jézusnak igaza volt, amikor megerősítette, amit Tamás mondott.
Egyetértesz azzal, hogy vagy mindketten igazuk volt, vagy pedig Tamásnak és Jézusnak egyaránt tévedtek?
Jézus a Máté 13:41-ben elküldené angyalait, akik Isten angyalai (Lukács 12:8-9;15:10 ).
Jézus azt mondta, hogy ő fogja megítélni a világot (Máté 24:31–46, 25:31–3; János 5:21–22, 27). Pedig valójában Isten az, aki eljön, hogy megítélje a világot (Zsoltárok 50:1–6; Jóel3:12 ; 5Mózes 32:35).
Amikor Jézust istenkáromlás vádjával a Sanhedrin elé állították, el is engedhették volna. Jézusnak csupán annyit kellett volna mondania: „Nem vagyok Isten, azok tévednek, akik azt hiszik, hogy Isten vagyok.” Jézus azonban soha nem mondta ezt, és a tárgyalás folytatódott.
„Minden, ami az Atyáé, az enyém.” János 16:15a. Könnyű megérteni, ha valaki azt mondja: „Mindent, ami az enyém, Istennek adom”, de Jézus azt mondja: „Minden, ami az Atyáé, az enyém.” Soha nem hallottam senkit sem megmagyarázni, hogy ez hogyan lehet igaz állítás anélkül, hogy Jézus Isten lenne.
Egy nem keresztény talán elgondolkodhat azon, hogy ezeket a verseket talán sokkal később illesztették be. Azonban egy ősi bibliai kézirat, a Bodmer II papirusz (Kr. u. 125–175), megőrizte a János 1:1–6:11; 6:35b–14:26; 14:29–30; 15:2–26; 16:2–4, 6–7; 16:10–20:20; 20:22–23; 20:25–21:9; 21:12, 17.
Jézus elfogadta az imádatot
Jézus maga mondta a Sátánnak, hogy senkit sem szabad imádni és szolgálni, csak Istent (Máté4:10 és Lukács 4:8). Mégis…
Jézus elfogadta az imádást. Csak Istent szabad imádni, és Jézus ezzel azt mutatta meg, hogy Ő Isten. A János9:38 -ben, amikor Jézus másodszor is megszólította a (korábban) vak embert, azt kérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” Az ember megkérdezte, ki Ő. Jézus így válaszolt: „Már láttad Őt. Ő az, aki veled beszél.” Erre az ember így felelt: „Uram, hiszek!” és imádta Őt. Jézus dicsérte a hitéért, és bírálta a hitetlen zsidókat. Figyeljük meg azt is, hogy Jézus nem azt kérdezte az embertől, hisz-e Istenben; hanem azt, hisz-e az Isten Fiában.
Jézus elfogadta egy leprás imádását (Máté 8:2)
A sírnál lévő asszonyok imádták Jézust, lábához szorultak (Máté 28:9)
Isten elküldte a bölcseket, hogy imádják Jézust (Máté 2:2). A mai bölcsek is imádják Őt.
Jézus tanítványai, miután Jézus a vízen járt, imádták Őt Máté 14:33 szerint. Egyik tanítvány sem hallotta soha Jézustól, hogy ez helytelen lenne.
Miután Jézus feltámadt a halálból, a tanítványok imádták Őt a Lukács 24:52-ben és a Máté 28:17-ben.
Ezzel szemben Isten angyala nem engedte, hogy bárki is imádja őt (az angyalt) a Jelenések 19:10-ben és 22:8-9-ben. Hasonlóképpen Pál és Barnabás is elutasították, hogy őket imádják az Apostolok cselekedetei 14:11-16-ban.
Vagy Jézus vétkezett azzal, hogy elfogadta az imádást, vagy pedig helyesen cselekedett.
Jézus bebizonyította, hogy Ő Isten
Jézusnak hatalma volt a démonok felett, és azt mondta, hogy csodái beszélnek érte (János10:25 ). Az Ószövetség próféciákat mondott Jézusról. Jézus azt is mondta, hogy senki sem juthat az Atyához, csakis rajta keresztül (János 14:6;6:45 ; ~8:24 ). Ugyanakkor sok muszlim egyetérthet ezekkel a Jézusról szóló dolgokkal anélkül, hogy ez bizonyítaná, hogy Jézus Isten.
Jézus egyenlővé tette magát Istennel
a) Jézus azt mondta, hogy ugyanúgy tiszteljük a Fiút, ahogyan az Atyát is tiszteljük. János 5:23
b) Kérés, hogy Jézus nevében imádkozzunk. János 14:13–14; 15:7
c) Az Atya és Jézus mindenben „társtulajdonosok”. János16:15 ;17:10 .
d) A földön az Atya Jézusban élt. János10:38 ;14:10 –11.
e) A földön Jézus az Atyában volt. János10:38 ;14:11
f) Ha valóban ismered Jézust, akkor ismered az Atyát is, és láttad az Atyát. János 14:7–9
Jézus azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (János10:30 ).
Jézusnak hatalma volt, mert így szólt: „Hallottátok, hogy meg van írva… De én azt mondom nektek” (Máté5:21 –22, 78–78)
Jézus úgy tud kielégíteni szükségleteinket, ahogyan csak Isten képes rá. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon” (János7:37 ). Lásd még János 4:14.
Jézus a saját békéjét adta nekünk; a János 14:27-ben nem az Atya békéjéről beszélt.
A János-evangélium6:35 versében Jézus azt mondta, hogy Ő az élet kenyere.
Jézus azt mondta nekünk, hogy „higgyetek bennem is” (János 14:1b). Hiszel Jézusban? Lásd még János 11:25.
Jézus azt mondta a Máté 11:28-ban, hogy minden fáradt és terheket hordozó jöjjön hozzá. Ez az ajánlat ma is érvényes, ezért gyere Jézushoz!
A Bodmer 14/15 papirusz, más néven p75, Kr. u. 175–225 között készült. Tartalmazza a Lukács- és a János-evangélium nagy részét. Konkrétan a következő részeket tartalmazza: Lukács 3:18–22; 3:33–4:2; 4:34–5:10; 5:37–6:4; 6:10–7:32; 7:35–39, 41–43; 7:46–9:2; 9:4–17:15; 17:19–18:18; 22:4–24:53 szakaszokat. Ezenkívül tartalmazza a János-evangélium 1:1–11:45;11:48 –57; 12:3–13:1; 13:8–9; 14:8–29; 15:7–8 szakaszokat is.
Jézus megbocsátotta az Isten ellen elkövetett bűnöket
Csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, és Jézus megbocsátotta az Isten ellen elkövetett bűnöket; így Jézus Máté 9:2–6; Márk 2:5–12 és Lukács 5:20–23 szerint azt mutatta meg, hogy Ő Isten. Jézus először így szólt a bénához: „Fiam, bűneid megbocsátattak.” Az írástudók azt mondták, hogy Jézus istenkáromlást követ el, mert senki sem bocsáthatja meg a bűnöket, csak egyedül Isten. Jézus nem cáfolta az állításukat. Csupán egy kérdést tett fel: „Miért tápláltok gonosz gondolatokat a szívetekben? Mi a könnyebb: azt mondani, hogy »Bűneid megbocsátattak«, vagy azt, hogy »Állj fel, és járj«? De hogy tudjátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására” – így szólt a bénához: „Állj fel, vedd fel a hordágyadat, és menj haza.” És a bénás azonnal felállt, és így is tett!
Jézus két dolog egyikét tette:
a) Megmutatta, hogy Isten, azáltal, hogy bizonyította hatalmát,
b) Szándékosan félrevezette őket, hogy elhiggyék, Isten, pedig nem az volt.
A kérdés számunkra az, hogy mivel Jézus így tanított, bízunk-e Jézusban annyira, hogy kövessük őt oda, ahová vezet, vagy sem?
Most valaki talán azt gondolhatja, hogy Jézus talán csupán Isten bocsánatát hirdette, ahelyett, hogy saját hatalmából bocsátotta volna meg az Isten ellen elkövetett bűnöket. Figyeljük meg azonban, hogy Jézus így szólt: „Hogy tudjátok: az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására.” Tehát Jézus azt mondta, hogy ő maga rendelkezik ezzel a hatalommal; nem csupán hirdette azt.
A Lukács 7:48–50-ben Jézus azt is mondta a nőnek, aki megkenegette a lábát: „Bűneid megbocsátattak.” Azok, akik vele ültek, így szóltak: „Ki ez, aki még a bűnöket is megbocsátja?”
Figyeljük meg, mit „tettek” ők a bűnbocsánat elnyerése érdekében. Nem mosták meg magukat elégszer, nem imádkoztak eleget, nem fizettek elegendő pénzt, és nem keltek át elég égő sivatagon. Csak annyit tettek, hogy Jézushoz jöttek, és Ő szabadon megadta nekik a bűnbocsánatot.
Az Újszövetség többi része
Az evangéliumok és az Újszövetség többi része azt mutatja, hogy Jézus követőit arra tanították, hogy Jézus Isten.
a) Jézus és az Atya ugyanolyan természetűek (Filippi 2:5).
b) Mindkettőjüket jogosan imádják (Zsidók 1:6).
c) Mindkettőjüket jogosan nevezik Istennek (János 1:1; Zsidók 1:8,9).
d) Mindkettőhöz imádkoznak (ApCsel7:59 –60).
e) A világon minden Krisztus által lett teremtve (János 1:3, 10; Kolossé1:16 ).
f) Minden Krisztus által marad fenn (Kolossé1:17 ).
g) Az istenség teljessége Jézusban van (Kolossé1:19 ).
h) Jézust Istennek nevezik a 2Korinthus 11:3-ban és a Titusz 2:13-ban.
i) A Jelenések 5:8–9 szerint a mennyben imádják.
Gyakori nevek az Ó- és az Újszövetségben
Ézsaiás7:14 azt mondja, hogy születni fog egy, akit Emmánuelnek, azaz „Isten velünk”-nek neveznek. A Zsoltárok 110:1 így szól: „Az Úr így szól az én Uramhoz…”. Ki ez az Úr, akiről Jézus előtt mintegy 1000 évvel prófétáltak? Egyébként ez az egyik leggyakrabban idézett ószövetségi vers az Újszövetségben. Ez a muszlimok számára éppúgy megoldhatatlan rejtély, mint a zsidók számára. Jézus megfejtette ezt a talányt azzal, hogy kijelentette: ez rá vonatkozik.
Egy muszlim felteheti a kérdést, hogy vajon ezek a részek későbbi kiegészítések-e. Az 5:46–48-as szúra (3:48 ) azonban nemcsak azt mutatja, hogy Jézust tanították a Tórára, és ő megerősítette Isten Igéjét, hanem a Holt-tengeri tekercsek is számos, Jézus korából származó Ószövetségi másolatot tartalmaznak.
Az Ószövetségben is számos név szerepelt Istenre vonatkozóan, és az Újszövetség ezeket a neveket Jézusra alkalmazta.
| Isten címe | Az Atya | Jézus |
|---|---|---|
| Teremtő | 1Mózes 1:1; Ézsaiás 42:5 | János 1:1-3; Zsidók 1:8,10; Kolossé 1:16 |
| Vőlegény | Ézsaiás 62:5; Jeremiás 2:2 | Máté 25:1; János 3:29; Jelenések 21:2 |
| Az Első és az Utolsó | Ézsaiás 44:6; 43:10f | Rev 1:17; 2:8; 22:12-13 |
| Minden térd meghajol előtte… | Ézsaiás 45:22-23 | Filippi 2:10-11 |
| A bűnök megbocsátója | Zsoltárok 130:4; Jeremiás 31:34 | ApCsel5:31 ;13:38 ; Kol 3:13 |
| A kenyér adója | 2Mózes 16:4-15 | Jn 6:35,40-51; 53-58 |
| Az élet adója | 1Móz 1:30; 5Móz 32:39; 1Sám 2:6 | János 5:21,25,29; 6:63; 10:10 |
| Élő vizet ad | Jeremiás 2:13; Ézsaiás 55:1 | János 4:10 |
| Isten | Ézsaiás 10:20–21; 43:10; Zsoltárok 89:2–6 | János 20:28; Titusz 2:13 |
| Gyógyító | 2Mózes 15:26; Zsoltárok 103:3 | Márk 5:30; ApCsel 9:34; Mt4:23 ; 9:35 |
| Szent | Ézsaiás 41:16; 43:15; Habakuk 1:12 | János 6:69 |
| Férj | Hóseás 2:16; Ézsaiás 50:2; Jeremiás 3:1,14 | Efézus 5:28-33; Róma 7:4 |
| Az élők és a holtak bírája | Ézs 33:22; Zsolt 50:4,6 | 2 Tim 4:1; Jn 5:22,27 |
| Ítéletszék | Róm 6:5; 14:10 | 2Kor 5:10 |
| Király | Zsolt 5:2; 1 Sám 12:12; Mal 1:4 | Mt 27:11; Mk 15:2; Jn 18:37-38 |
| Élet | Mózes 5. könyve 30:32 | Mk 12:10; Jn 14:6; 1 Jn 1:1-2;5:11 -12 |
| Fény | Zsoltárok 27:1; Mikás 7:8 | János 1:9; 8:12 |
| Úr | Zsoltárok 110:1; Márk 12:36 | Mt 12:8; Mk 12:36; Jn 13:13; Jak 2:1 |
| Urak Ura | 5Móz 10:17 | Rev 17:14; 19:16 |
| Hatalmas Isten | Józsué 22:22; Jób 9:19 | Ézsaiás 9:6 |
| Hinni kell benne | Zsoltárok 78:21-22,32; Ézsaiás 43:10 | János 6:29-30;8:24 ;11:25 ; 14:1,6 |
| Reményünk | Zsoltárok 33:20,22; 130:7 | 1 Timóteus 1:1; Róma 15:12 |
| Megtisztít minket | Zsoltárok 51:10; Ézsaiás 1:18,25 | Titus 2:14; 1 János 1:7 |
| Feltámasztja a halottakat | Ézsaiás 26:9; Hóseás 13:14; Jób3:13 –17;19:26 –27 | János5:21 ;11:38 -44 |
| Megvált minket | Jeremiás 31:11 | Mt 20:28; Márk 10:45; 1 Tim 2:6; Zsid 9:15 |
| Megváltó | Zsolt 130:7; Hóseás 13:14; Ézsaiás 44:6 | Gal 4:5; Titusz 2:13-14; Jelenések 5:9 |
| Az Igaz | Zsolt 11:7; Ézs 24:16 | 1 János 2:1 |
| Szikla, kő | Zsolt 1:2; 18:2,31; 95:1; Ézsaiás 44:8 | 1 Korinthus 10:4; 1 Péter 2:6-8 |
| Uralkodó jogarral/pálcával | Zsoltárok 45:6 | Jelenések 19:15; Zsidók 1:8 |
| Megváltó | Ézsaiás 43:4,11; Ézsaiás 45:21 | Titus 1:3-4; 1 János 4:14,42; ApCsel 4:10 |
| Pásztor | Zsoltárok 23:1; Ézsaiás 40:11 | János 10:11; 1 Péter 5:4; Zsidók 13:20 |
| Uralkodó és Úr | 1Móz 15:2,8; Ámós 1:8; Obádiás 1 | Júdás 4 |
| A kard birtokosa | Zsoltárok 17:13 | Jelenések 19:15 |
| Dicséretre és tiszteletre méltó | Zsoltár 18:3; 108:3-5 | Jelenések 5:13b; János 5:23 |
Mit tanítottak Jézus egyéb követői
Az Újszövetség korai kéziratai mellett van még egy tanúja Jézus tanításainak: az őskeresztény egyház írásai. 33 korai keresztény tanítvány írta le 325-öt megelőzően, hogy Jézus Isten volt. Íme néhány közülük.
Ignác (meghalt 107-ben vagy 116-ban) gyakran írt Krisztusról, mint Istenről. Például az efézusiakhoz írt levelének 1. fejezetében „Isten véréről” írt.
A Diognetushoz írt levél (kb. 130-ban) – az apostolok egyik tanítványa – a Diognetushoz írt levél 100. fejezetének 7. pontjában Krisztusról írt, akit királyként, Istenként, emberként és megváltóként küldtek.
Justinus a Mártír (kb. 135–165) „A Bölcsesség Szava, aki maga is ez az Isten, akit a mindenek Atyja nemzett, …” Párbeszéd Tryphóval, 61. fejezet. Lásd az 55., 56., 59., 62–64., 66., 74–78. fejezeteket.
Melito Szardiszból (meghalt Kr. u. 180-ban) a keresztre feszítésről azt mondta, hogy „Isten meggyilkolták”.
Theophilus, Antiochia püspöke (Kr. u. 168–181/188) így írt: „Mert maga az isteni írás tanítja nekünk, hogy Ádám azt mondta, hallotta a hangot. De mi más lehet ez a hang, mint Isten Igéje, aki egyben az Ő Fia is?” Levél Autolycushoz 2:22
Iréneusz (182–188) a „Az eretnekségek ellen” című művében (3:19:2) így írt: „Jézus önmagában, saját jogán … Isten és Úr …”
Tertullianus (Kr. u. 200–220/240) „Az Ige tehát mindig az Atyában van, ahogyan Ő mondja: »Én az Atyában vagyok«; és mindig Istennél van, amint az meg van írva: »És az Ige Istennél volt«; és soha nem válik el az Atyától, sem nem más, mint az Atya, hiszen »Én és az Atya egy vagyunk«.” Praxeas ellen, 8. fejezet
Hippolytus (Kr. u. 225–235/6) A Noetus-féle eretnekség ellen című művében így fogalmazott: „Isten Fia, aki, lévén Isten, emberré lett.”
Karthágói Ciprián (246–258) a 9.6. értekezés 485. oldalán említi: „Jézus Krisztus, a mi Istenünk és Urunk”.
Nemesianus, Thubunae püspöke megemlíti, hogy „Urunk, Jézus Krisztus isteni hangján szólt” – A hetedik karthágói zsinat (258), 566. o.
Alexandriai Theognostus (260) így ír: „Mert ahogy a nap ugyanaz marad, és nem csökken az általa sugárzott fényerő miatt, úgy az Atya lényege sem szenvedett változást abban, hogy a Fiút saját képmásaként fogadta.” A Hypotyposes vagy Vázlatok hét könyve, 1. fejezet, 155. o.
Gregorius Thaumaturgus (Kr. u. 240–265) Jézust „Istennek, az Ige-nek” nevezi az Origenészhez intézett beszédben és dicsőítő beszédben, 4. érv, 24. o.
Alexandriai Dionüsziosz (Kr. u. 246–265) a Fiút az örök Fény ragyogásaként említi, és azt mondja: „Ő maga is abszolút örök.” A Fiú „vele együtt létezik, abban az értelemben, hogy kezdet nélkül létezik, és mindig született, és mindig ragyog előtte.” 4. levél – Dionüsziosz római püspökhöz, 4. fejezet, 92. oldal. Továbbá: „Krisztus egy lényegű Istennel.” Uo., 6. fejezet, 92. o.
Római Dionysius (259–269) egy egész művet (1 1/5 oldalt) szentel annak, hogy Krisztus, az Ige hogyan egyesül a Szentlélekkel és Isten Atyával. „Mert elengedhetetlen, hogy az Isteni Ige egyesüljön a mindenek Istenségével, és hogy a Szentlélek Istenben lakozzon és tartózkodjon; és így az Isteni Szentháromság egybe legyen sűrítve és összegyűjtve, mintha egy bizonyos fejbe – azaz a mindenek mindenható Istenébe –.” A sabellianusok ellen, 365–365. o.
Még a nem keresztények is tanúsítják, hogy a keresztények azt tanították, Jézus Isten
Még a kereszténység ellenségei is tanúsítják, hogy a keresztények Jézust Istenként imádták.
Plinius a Fiatalabb (kormányzó és a keresztények üldözője Kr. u. 112-ben) „Ők [a keresztények] szokásuk volt, hogy egy bizonyos, előre meghatározott napon, még hajnal előtt összegyűltek, amikor felváltva versszakokban énekeltek egy himnuszt Krisztusnak, mintha isten lenne, és ünnepélyes esküvel kötelezték magukat, hogy nem követnek el gonosz cselekedeteket…”
Lucianus (2. századi szatirikus) „A keresztények, tudjátok, a mai napig imádnak egy embert – azt a jeles személyiséget, aki bevezette újszerű szertartásaikat, és emiatt keresztre feszítették… Látjátok, ezek a tévelygő teremtmények…” (Peregrinus halála 11)
Ez azért jelentős, mert egy hivatalos római vizsgálat megállapítja, hogy a keresztények már 112-ben is Istent imádták Krisztusban. Így egy muszlim nem állíthatja helyesen, hogy Jézus Istent imádása egy 112 után bevezetett „tévedés” volt. Egyébként János apostol a János-evangéliumot körülbelül 90-ben írta, és még egy ideig élt azután is. A János-evangélium legkorábbi fennmaradt töredéke, amely Krisztust királyként említi (ami nem iszlám kifejezés), a John Rylands-töredék, amely Kr. u. 117–138-ból származik.
Következtetés
A korai bibliai kéziratok azt mutatják, és Krisztus követőinek, sőt ellenségeinek írásai is megerősítik, hogy Jézus azt tanította, hogy Ő Isten, bebizonyította, hogy Isten, és elfogadta az imádatot. A bizonyítékok i. sz. 112-től egészen Mohamed idejéig nyúlnak vissza, amikor is Aisha arról számol be, hogy Mohamednek arab nyelven tanították az evangéliumokat (Bukhari 4. kötet: 605; Sahih Muslim 1:301, 98. o.). Jézusnak az evangéliumot tanították a 3. szúra 48. versének megfelelően, és a keresztények az evangélium népe a 5. szúra 46. versében.
További információért keresse fel a www.MuslimHope.com oldalt
(A Biblia-idézetek a BSB-ből származnak).