< Szufi muszlimok

2013. július 6-i változat

Ha elolvassuk a muszlim hadíszokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy az iszlám elsősorban jogi rendszer, amelyben Jézus korabeli farizeusai otthon éreznék magukat. A szufizmus az iszlám számos, egymással összefüggő szektájának gyűjtőneve, amely a rituálékra és gyakorlatokra való összpontosítás elleni reakcióként jött létre. Az ortodox iszlám alig szól a szívről és Isten iránti vágyról; a szufizmus szerint az igazi vallás a belső igazság, nem a külső gyakorlat. Ezzel szemben a kereszténység szerint mind a belső, mind a külső szempontok fontosak.

Megvitatjuk a szufi hiedelmeket, a szufi vezetőket, általában a szufi „felekezeteket”, majd a szufizmust a kereszténységgel való összehasonlításra összpontosítunk.

Néhány szufi hitbeli meggyőződés

A szufizmus mindig is azt állította magáról, hogy muszlim, de viszonya a szunnita és a síita iszlámmal mindig is feszült volt. A szufi írások említést tesznek a keresztényekről, a gnosztikusokról és a zoroasztriánusokról (mágusokról). Úgy tűnik, hogy ezek, valamint az indiai hatások is befolyásolták a különböző szufi iskolákat. Egyes szufik szerzetesi életmódot folytatnak, ami talán a keresztény hatásra utal.

A szigorú iszlám törvény és az iszlám öt pillére olyan, mint egy „tanító”, amelyről a szufik azt mondják, hogy mások számára megfelelő, de ők már túlléptek annak szükségességén. Ehelyett a szufik olyan könyveket követnek, amelyeket más muszlimok nem.

Al-Khidr/Khadir (a Zöld) egy halhatatlan lény, akiről a szufik úgy vélik, hogy képes megújítani fiatalságát. Khidr embereket is megölhet, és mégis vétlen marad. Néhány szufi vezető azt állította, hogy al-Khidr személyesen tanította őket.

A Bukhari 1. kötet, 3. könyv, 45. fejezet, 124. szám, 90–93. oldal egy meglehetősen hosszú hadísz al-Khadirról, Mózes kortársáról, aki tanultabb volt Mózesnél. Allah megmutatta Mózesnek, hogyan találkozzon al-Khadirral, és Mózes azt kérte, hogy tanulhasson tőle. al-Khadir figyelmeztette Mózest, hogy nincs elég türelme. Ezután al-Khadir három dolgot tett:

1. Megkérték a hajón lévő férfiakat, hogy vegyék fel őket a fedélzetre. A legénység, felismerve al-Khadirt, ingyen tette meg ezt. Al-Khadir kihúzott egy deszkát, hogy a hajó elsüllyedjen, és a tengerészek esetleg megfulladjanak.

2. A két férfi látott néhány fiút játszani, és al-Khadir letépte az egyik fiú fejét, megölve őt.

3. Néhányan nem voltak hajlandók ételt adni Mózesnek és al-Khadirnak, mire al-Khadir megjavította az egyikük összeomlásra kész falát.

Az, hogy az ember eggyé válhat Istennel, a szufizmus kulcsfontosságú hite. Így egy „Istennel eggyé vált” szufi maga is Allahnak tekinthető, mivel egy az Allahhal. Ez hasonlít a középkori eretnek keresztény miszticizmushoz, amely a tapasztalatot hangsúlyozza, és azt állítja, hogy ők maguk is Istenek lehetnek.

A keresés és a tapasztalat a szufizmus egyik kulcsmotívuma. A kielégítendő vágyat és az elégedettséget ajándéknak tekintik, és a szufi a mának él. Isten keresését ahhoz hasonlítják, mintha barátságot, bort, részegséget és tiltott szexet keresnének.

A szufik titkos tudása: „Az Úrnak van egy titka, amely, ha nyilvánosságra kerülne, tönkretenné a prófétaságot; a prófétaságnak pedig van egy titka, amely, ha kiderülne, érvénytelenné tenné a tudást, és a gnosztikusoknak is van egy titka, amely, ha Isten nyilvánosságra hozná, semmissé tenné a törvényt.” Al-Tustarinak (meghalt 896-ban) tulajdonított idézet (Fazlur Rahman: Islam, 2. kiadás, 142. o.) Az a „titok”, amely miatt a szufikat más muszlimok megölhetnék, ha más muszlimok tudnának róla, az, hogy hisznek abban, hogy az isteni bennük van, így Allah részének tekinthetők.

A taqiyya (álcázás) az a módszer, amellyel számos szélsőséges szekta – nem csupán a szufik – fennmarad az ortodox muszlim világban. A taqiyya az a tan, miszerint megengedett hazudni a hitről és a gyakorlatról a vallási üldözések elkerülése érdekében. Például az annihiláció tanításait Rahman szerint (135. o.) „nem felelősségteljes” kijelentéseknek magyarázzák, amelyek „mámorállapotban” hangzanak el. Az első muszlimok Mekkában is alkalmazták a kétszínűséget, Bukhari 9. kötete, 83. könyve, 1. fejezete, 5. száma, 3. oldala szerint: „…Ne feledjétek, hogy korábban Mekkában is titkoltátok a hiteteket (az iszlámot).”

A fájdalom a szufizmus egyik eleme. Azt mondják, hogy ha a fájdalom közelebb visz valakit Istenhez, akkor a fájdalom jó. Ezért egyes szufik ostorral „megkorbácsolják” magukat, hogy véresre verjék a hátukat, és fájdalmat okozzanak maguknak, mert úgy gondolják, hogy Allah ezt akarja tőlük.

A tisztelet (katolikus kifejezéssel élve) mind a szufizmusban, mind a síita iszlámban gyakori. Egyes szufik szerint Mohamed az ősi fény volt a létezés előtti állapotában, és az univerzum néhány szufi szent körül forog.

A szufi élmény szakaszai

Körülbelül 859-től, a szufizmus legkorábbi napjaitól kezdve a szufik által állítólag átélt szakaszok (maqamat néven) a központi hiedelmek közé tartoznak. Ezek szektánként eltérőek, de íme egy tipikus sorrend.

1. A bűnök és a világi élet megbánása

2. A világi vágyaktól való tartózkodás.

3. Türelem Isten megtapasztalásának várakozásában

4. Hálátlanság az Istenben való létezésért

5. Istenbe vetett bizalom

6. Öröm az isteni megtapasztalásában

7. Az én feloldódása az isteni lényben

8. Sokan tanítják az én megsemmisülését az isteni lényben

Bűnbánat: Amikor a Korán azt mondja, hogy bízzunk Istenben, a szufik ezt a világtól való lemondással azonosítják.

Az öröm vagy a mámorító élmény a szufizmus jellegzetes vonása. Egyesek számára ez csupán érzelmi élményt jelent. Ezt gyakran hasonlítják a bortól való részegséghez, és vannak olyan szufik is, akik valóban isznak bort és berúgnak. A szufik a vallásukban szereplő számos borra és akár kocsmákra való utalást azzal indokolják, hogy azok a spirituális eksztázis metaforái. Végül is még a hadíszok is azt mondják, hogy a muszlimok a mennyországban bort fognak inni. Ugyanakkor sokan közülük úgy vélik, hogy az alkohol fogyasztása is megengedett. Néhány szufi szekta vallásuk részeként hasist szív, de a többség nem.

Az elmerülés/megsemmisülés (fana’) az a tan, amely szerint az emberi tulajdonságokat az isteni váltja fel. Ezt Abu Yazid al-Bistami (meghalt 874/877-ben) tanította. Néhány meglehetősen meglepő kijelentése a következő:

„Dicsőség nekem; milyen nagy a fenségem!”

„Én vagyok a ti Uratok”

„A zászlóm nagyobb, mint Mohamedé”

Szufi vezetők

Bár a „szufi” szó eredetét nem ismerjük pontosan, valószínűleg a „suf” szóból származik, amely gyapjút jelent. Íme néhány híres vezető.

Rabi’a/Rabiah al-’Adawiya (meghalt 801-ben) az egyik kevés muszlim női vallástanító volt.

Harith al-Nuhasibi (meghalt 857-ben) a racionalista iszlámról tért át

Az egyiptomi Dhu’l-Nun (meghalt 859-ben) megfogalmazta a szufizmus szakaszait.

Al-Hakim al-Tirmidhi (meghalt 898-ban) – Nincs rokonsága azzal a Tirmidhivel, aki a hadíszokat gyűjtötte össze.

Bagdad-i Junayd (meghalt 910/911-ben) egy „józan szufi” volt, aki tagadta az Istennel való teljes egyesülést.

Al-Hallaj (Husain al-Mansur) azt tanította, hogy az emberséget fel kell váltani az isteni természetre, és azonosította magát Istennel. Azt is tanította, hogy a hajj zarándoklatra egyszerűen csak szellemileg is el lehet menni. 922-ben megkorbácsolták, nyilvánosan megcsonkították, felakasztották egy karóra, lefejezték, majd a testét elégették. Az ortodox muszlimok nyilvánvalóan nem voltak elégedettek vele.

A Farabban, Türkisztánban született Abu Nasr al-Farabi (870–950) híres neoplatonista filozófus és szufi volt. Istent a mozdulatlan mozgatóként tanította, és sokakat megismertetett Arisztotelésszel.

Al-Ghazali (1058–1111) eleinte szkeptikus volt, mielőtt szufi lett. 1106-ban, halála előtt öt évvel tért vissza a tanításhoz. Al-Ghazali ellenezte az újplatonizmus iszlámra gyakorolt hatását, inkább az arisztotelészi logikát részesítette előnyben. Megírta A vallástudományok újjáéledése című művet, amelyben a rituális gyakorlatokról, a társadalmi szokásokról, a pokolba vezető bűnökről és a paradicsomba vezető erényekről beszélt. Kulcsszerepet játszott abban, hogy a szufizmus bizonyos mértékű elfogadottságra tett szert a szunniták körében.

Khararas olyan szufi volt, aki ellenezte az önmegsemmisítést, és az Istennel való „továbbélés”, azaz az önmagunkhoz való visszatérés tanát hirdette. Béke és integritás Isten parancsainak teljesítéséhez

Maulana Jalal-uddin Rumi (Mohammed ben Mohammed bin Husain al-Balkhi) (1207-ben született Balkhban, Afganisztánban, és Rumban, Törökországban nőtt fel) 1273-ban halt meg. A szufizmusról szóló legnépszerűbb művek egyikét írta, és megalapította a szufi Mevleviye/Maulawiya rendet. Rumi személyéről itt nem fogunk beszélni, mivel róla egy egész tanulmány szól.

Szufi rendek vagy „utak”

A szufik kapcsolatban álltak egyes berber mozgalmakkal, valamint az afrikai muszlimokkal, akik az európaiak ellen harcoltak. Sok janicsár katona szufi volt, és a szufizmus mind a szunnita, mind a síita iszlámban jelen van. Az iszlámtudós, Fazlur Rahman az Islam című művének 157. oldalán leírja, hogy a szufi rendek száma nagyon nagy. Íme néhány a főbb szekták közül.

A Qadiriya rendet az egykori hanbalita 'Abd al-Qadir al-Gilani alapította 1077-ben. Ez az egyik legrégebbi, legnagyobb és legbékésebb szekta. A következőket mondják: „Bocsánatot kérek a Hatalmas Istentől. Dicsőség Istennek, ó, Isten! Áldd meg mesterünket, Mohamedet, családját és társait.” (100-szor), „Nincs más isten, csak Allah.” (500-szor) (Rahman, 160. o.)

A Mevleviye/Maulawiya rendet Dzsalál al-Dín Rúmi (meghalt 1273-ban) alapította. Fazlur Rahman szerint ez a török szufik fő városi rendje. Nem szabad összetéveszteni velük a Mawlaniya rendet, amelyet a törökök 1925 óta üldöznek.

Az indiai Chishtiya/Cishtiyya rendet Mu’an al-Din Chishi (1141–1236) alapította. Zarándoklatokat tesznek sírjához, ahogyan azt Akbar, India császára is tette. Pacifisták, akik abban különböznek sok muszlimmal, hogy a bosszút helytelennek tartják. Sok szufival ellentétben nem hisznek a kétszínűségben. Míg a legtöbb muszlim iszlám államot szeretne, ők úgy vélik, hogy nem szabad részt venniük a kormányzásban. Ez annak ellenére van így, hogy számos szunnita hadísz foglalkozik az iszlám kormányzással. Lélegzésszabályozást gyakorolnak, akárcsak a jógik. Fő könyvük az „Awaif al-Ma-arif”.

A közép-ázsiai Khvajagan-rendből alakult ki a Yasavija, a legrégebbi török rend. A bukharai Baha’ al-Din (meghalt 1389-ben) egy Khvajagan-tag volt, aki kilépett a rendből, és Indiában megalapította a Naqshbandija-rendet. Azt állították azonban, hogy rendjük Abu Bakrtól származik, ami azt mutatja, hogy szunnitának tartják magukat.

A perzsa Subhawardiya rendet 'Umar al-Suhrawardi (meghalt 1236-ban) alapította. A rend azt állítja, hogy valójában 'Umar kalifától származik, így szintén a szunnita táborhoz tartozik. Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban működik.

A Rifa’iya rendet Ahmad al-Rifa’i (meghalt 1182-ben) alapította. Törökországban, Egyiptomban és Délkelet-Ázsiában működik.

A Sa’diya/Jibawiya rendet állítólag Sa’d al-Din alapította, aki 1300-ban halt meg Damaszkuszban.

A Sanusiya rendet a 60 000 fényről szóló tanításuk jellemzi. A fényre helyezett hangsúlyuk bizonyos gnosztikus tanításokra emlékeztet.

Az afrikai Tijaniya rendet 1781 körül Fezben alapította Ahmad al-Tijani (meghalt 1815-ben). A rend a perzsa Khalwati/Khalwatiya rendből származik, amelyet 'Umar al-Khalwati (meghalt 1398-ban) alapított. Ez a rend Törökországban, Egyiptomban és Északnyugat-Afrikában működik. Ez a rend a Shadhili rendből származik. A Shadhiliya rendből 1847-ben alakult ki a Madoniyya rend, amely a Sanusiya rend riválisa volt.

További különös rendek

A Bektashi/Bektashiya rend a Yawawiya rendből alakult ki, amely pedig a Khwajagan rendből származik. A rendben a sámánizmus, a síita iszlám és bizonyos mértékben a kereszténység elemei is fellelhetők. Ez volt az a szektája az iszlámnak, amely népszerű volt a janicsárok körében, és ma is fennmaradt Albániában. Hisznek egy „Szentháromságban”, amely Allahból, Mohamedből és Aliból áll. Az új tagokat (alkoholos) borral, kenyérrel és sajttal ünneplik.

A Qalanderek/Kalenderek egy szufi rend voltak, amelyet nem kötött szorosan az iszlám, és számos iszlám előtti tanítással rendelkezett. 1526–1527-ben felkeltek a törökök ellen. Hafez Divánja negatívan említi őket.

Ma-Ming Hsin a 18. század végén szufi rendet alapított Kínában.

A spanyolországi Murcia-i Ibn el/al-Arabi panteista rendet alapított, amely szerint minden Isten része. A kevés női vezető egyike a szufi tanítója, Fatima bint Waliyya volt (The Sufis, 159. o.)

A tapasztalatnak a megfelelő Istennel kell történnie

A Korán szerint Mohamednek misztikus élményei voltak. Míg a legtöbb muszlim úgy véli, hogy másoknak nem szabad ilyen misztikus kapcsolatuk legyen, a szufik szerint nekik is részesülniük kell ezekben a misztikus élményekben. Míg a nem szufi iszlám Istenről vitázik, a szufik Istenhez fűződő élményt akarnak keresni.

Az a tapasztalat, amely ellentétes Isten kinyilatkoztatásával, megtévesztő tapasztalat. Az imádat és az ima nem feltétlenül jó; ez az imádat és az ima tárgyától függ. A muszlimok egyetértenek a keresztényekkel abban, hogy Mózes, Dávid, Jézus és mások Isten üzeneteit hozták el nekünk. Ha nem követjük azt, amit Isten kinyilatkoztatott, akkor nem követjük Istent. Jézus azt mondta: „…Ha valaki szeret engem, megtartja az én igémet. Atyám szeretni fogja őt, és mi hozzá megyünk, és nála fogunk lakozni. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg az én szavaimat. A szó, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Mindezt elmondtam nektek, amíg még veletek vagyok. De a Vigasztaló, a Szentlélek, akit az Atya az én nevemben küld, megtanít titeket mindenre, és emlékeztet titeket mindarra, amit mondtam nektek. Békét hagyok nektek; az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. ” (János 14:23–27a) – a p66 kéziratban (kb. 125–150) és a p75 kéziratban (175–255)

Minden vallás célja a cselekvés, vagy a elmélkedés? A gyakorlati válasz a szufi és a nem szufi iszlám esetében eltérő. A kereszténységnek van egy harmadik válasza: az igazi vallás célja Isten. A kereszténység magában foglalja a cselekvést, az elmélkedést és a hitet, de középpontjában elsősorban Isten tetszésének keresése áll. Nem csupán szabályok betartásáról szól, és nem csupán élmények kereséséről.

A szufizmusra adott főáramú muszlim reakciók

A 42:51-es szúra így szól: „Nem illik az emberhez, hogy Isten hozzá szóljon, kivéve ihlet útján, vagy fátyol mögül, vagy egy hírnök küldésével, hogy Isten engedélyével kinyilatkoztassa, amit Isten akar: mert Ő a Legmagasabb, a Legbölcsebb.” 42:51-es szúra

A szufizmusra adott reakciók között szerepel a tolerancia, az ellenzés és a kivégzés. Van egy szufizmusellenes hadísz, amely egyértelműen hamisítvány. Másrészt sok nem szufi muszlim ismeri a szufizmust, tiszteli azt, és olvas néhány szufi verset. A korai szufik, mint például al-Hallaj, nyíltan kijelentették, hogy ők maguk Isten; al-Hallajt kivégezték, majd testét megcsonkították. Későbbi szufik, mint például Rumi, még mindig elismerően beszélnek al-Hallajról, beleértve híres kijelentését is: „Dicsőség nekem”.

A szufikat Iránban Khomeini idején üldözték, de sok szunnita is üldözte őket. Mások tolerálták a szufikat; az oszmán hadseregben pedig sokan szufik voltak.

A szufizmus és a kereszténység összehasonlítása

A szufizmus az iszlámból nőtt ki, de a szufik nagyobb tiszteletben tartják Jézus tanításait, mint a legtöbb muszlim. Az egyik szélsőséges példa erre a Nihmatullahi rend szufi mestere, Javad Nurkhbhsh „Jézus a szufik szemében” című könyve, amelyben azt írja, hogy a szufik sokkal inkább Jézushoz fordulnak inspirációért, útmutatásért és példaképként, mint Mohamedhez! A legtöbb szufi azonban nem mondana ilyet, és nem minden szufi ismeri el, hogy Jézus bármivel is isteniabb lenne, mint bárki más.

Megpróbálhatjuk összehasonlítani a szufi iszlámot a kereszténységgel, mivel mindkettő az élményre összpontosít. A hivatkozások a végén találhatók, így megnézhetjük, sikerül-e kitalálni, melyik melyik.

Központi téma

„Uram, Urunk, milyen fenséges a te neved az egész földön!” (Zsoltárok 8:1 – Dávid szól)

„Én vagyok a jól megőrzött tábla.” Ez érdekes, mert a 85. szúra 20–22. versei szerint a Korán az, ami [a mennyben] egy táblán van megőrzve.

„Azt mondtam a ***-nak: »Te vagy az én Uram; rajtad kívül nincs számomra semmi jó.«” (Zsoltárok 16:2 – a *** az Úr)

Azt is mondta: „Láttam, ahogy a *** körülöttem jár.” Istenről azt mondják: „A te engedelmességed irántam nagyobb, mint az én engedelmességem irántad.” A ***-ok a „Ka’aba”

(Bayazid Bestami (meghalt 874/877-ben) szava, forrás: The Essential Rumi, 288. o.)

„Maradjatok bennem, és én is bennetek maradok. Ahogyan egyetlen ág sem teremhet gyümölcsöt önmagában, ha nem marad a szőlőtőkében, úgy ti sem teremhettek gyümölcsöt, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtőke, ti pedig az ágak. Aki bennem marad, és én is benne, az sok gyümölcsöt terem. Mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Jézus a János 15:1:4–6-ban

Hogyan látjuk magunkat

„Ne tegyetek semmit önző ambícióból vagy hiú gőgből, hanem alázatossággal tekintsétek másokat magatoknál fontosabbnak. Mindannyian ne csak a saját érdekeiteket keressétek, hanem mások érdekeit is. Legyen bennetek az a gondolkodásmód, amely ***-ban is megvolt” (Pál a Filippi 2:3–5a-ban szól. *** Krisztus Jézus.)

„Dicsőség nekem… Milyen nagy a fenségem/dicsőségem… Én vagyok a ti Uratok… A zászlóm nagyobb, mint ***-é.” (Bestami, meghalt 874/877-ben. *** Mohamed.)

Keresés

„Teljes szívemből Téged kereslek; ne hagyd, hogy eltérjek parancsolataidtól. Szívembe rejtettem szavadat, hogy ne vétkezzek ellened.” Zsoltárok 119:10-11

„Ó, Istenem, Te vagy az én Istenem! Őszintén kereslek Téged; lelkem szomjazik utánad. Testem vágyakozik utánad egy száraz és fáradt, víz nélküli földön.” (Zsoltárok 63:1 Dávid a Júda sivatagából szól.)

„Ez a részegség valahol máshol, egy másik kocsmában kezdődött. Amikor visszatérek oda, teljesen józan leszek. Addig is olyan vagyok, mint egy másik kontinensről érkezett madár, aki ebben a madárházban ül.” (A Safa-antológiából, idézet a The Essential Rumi című mű 2. oldaláról)

„Mutasd meg nekem utaidat, ó ***; taníts meg ösvényeidre. Vezess engem az igazságodban, és taníts meg, mert te vagy az én üdvösségem Istene; egész nap téged várok. Emlékezz, ó ***, irgalmadra és szerető odaadásodra, mert azok nemzedékről nemzedékre tartanak. ” Zsoltárok 25:4–6 (Dávid beszél. A *** az Úr.)

Ima és elmélkedés

„Figyelj kiáltásom hangjára, királyom és Istenem, mert hozzád imádkozom. Reggel, Uram, meghallod hangomat; hajnalhasadtával kérelememet eléd terjesztem, és várakozással tekintek előre.” (Zsoltár 5:2-3 Dávid szól)

„Legyenek kedvesek a szavaim és a szívem gondolatai a te szemed előtt, Uram, sziklám és ***-om” (Zsoltár19:14 . A *** a Megváltó.)

„***-nak *** elárult egy titkos tanítást, és meghagyta neki, hogy ne mondja el senkinek, ezért ő a kút szájába suttogta. Néha nincs kivel beszélni. Egyszerűen csak el kell indulnod a saját utadon.” Az első *** Ali, a második *** pedig Mohamed. (A Mathnawi 4:275–486, idézet a The Essential Rumi című műből, 195. oldal)

A bor metaforái

„Nagyobb örömmel töltötted meg a szívemet, mint amikor [mások] gabonája és új bora bőségesen árad.” (Zsoltárok 4:7)

„Én vagyok a borivó, a bor és a pohárnok” (Bestami szava, aki 874/877-ben halt meg) (The Essential Rumi, 288. o.)

„Ne részegüljetek meg a bortól, ami meggondolatlansághoz vezet. Inkább teljessétek meg magatokat a Szentlélekkel.” Efézusbeliek 5:18

„Boldog a fejem: és hangos kiáltással szólok; mondván: »Az élet szellőjét a kehelyből keresem.« A borbetegség arcán nem ül a szigorúság komorsága. A khirka tanítványa vagyok, a seprőivó, kellemes természetű.” … Bor, hozd azt, *** döntés alapján, le a tiszta szívből, hogy a kehely kegyelmével lemoshassam a képmutatás porát.” (Hafez Divánja, 399. o. A *** Hafiz, a költő beceneve.

Az étel és az adakozás metaforái

„Lelkem megelégedett, mintha a leggazdagabb ételekkel táplálkoztam volna; örömteli ajkakkal dicsér Téged a szám.” (Zsoltárok 63:5)

Egy *** kopogott egy ház ajtaján, hogy kérjen egy darab száraz vagy nedves kenyeret – nem számított.

„Ez nem pékség” – mondta a tulajdonos.

„Akkor van esetleg egy kis porcod?”

„Ez úgy néz ki, mint egy hentesüzlet?”

„Egy kis lisztet?”

„Hallja a malomkő zúgását?”

„Egy kis vizet?”

„Ez nem kút.”

Bármit is kért a ***, a férfi valami fáradt viccel reagált, és nem volt hajlandó semmit sem adni neki.

Végül a *** berohant a házba, felhúzta a köntösét, és letérdelt, mintha [a mosdót] akarná használni.

„Hé, hé!”

„Csend, te szomorú ember. Egy elhagyatott hely remek hely a szükséglet elvégzésére, és mivel itt nincs élőlény, sem megélhetési forrás, meg kell trágyázni.”

(The Essential Rumi, 116–117. o., a Mathnawi 6:1250–1257 alapján) A *** dervis.

Szufi vallási könyvek

„al-hikam” (Bölcs mondások), összeállította Ibn 'Ata’ Allah (meghalt 1309-ben)

A Mathnawi/Mesnevi – Rumi hat könyve, 30 000–40 000 verssel (1258–1273)

Hafez Divánja – A perzsa költészetnek körülbelül tizenkét fő műfaja van, és Hafez az egyik műfaj „Shakespeare-jeként” emelkedik ki.

Hivatkozások a szufizmusról

Shah, Idries. The Sufis. Anchor Books, 1971, 451 oldal.

McCurry, Don. Introduction to Islam: Sufism kazetta

Rahman, Fazlur. Islam, 2. kiadás. University of Chicago Press, 1979.